Ma a Helios–2 olyan téma, amely nagy érdeklődést és hatást vált ki a társadalomban. Akár történelmi jelentősége, akár a közegészségügyre gyakorolt hatása, akár a populáris kultúrára gyakorolt hatása, akár az üzleti életben betöltött szerepe miatt, a Helios–2 emberek millióinak figyelmét ragadta meg szerte a világon. A Helios–2 eredetétől napjaink fejlődéséig viták, elemzések és tanulmányok tárgya volt, amelyek célja, hogy megértsék hatókörét és jelentését. Ebben a cikkben a Helios–2 különböző oldalait és életünk különböző területeire gyakorolt hatását fogjuk megvizsgálni.
Helios–2 | |
Típus | solar probe |
Indítás dátuma | 1976. január 15. |
Indítás helye | SLC–41 |
Hordozórakéta | Titan IIIE |
Pálya | heliocentrikus pálya |
COSPAR azonosító | 1976-003A |
SCN | 08582 |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Helios–2 közös amerikai/német űreszköz, a második német Naprendszer-kutató űreszköz.
1966-ban Ludwig Erhard, Németország kancellárja és Lyndon B. Johnson, amerikai elnök együttműködési megállapodást kötött a világűrkutatás érdekében.
A NASA és a Német Űrügynökség (DFVLR) együttműködésében készítették és üzemeltették. A DFVLR biztosította az űregységet, a NASA adta a fellövéshez szükséges feltételeket.
Megnevezései: Helios–2; Helios–A; COSPAR: 1976-003A; Kódszáma: 8582. Előző űreszköz: Helios–1.
1976. január 15-én Floridából, a Cape Canaveral (KSC) Kennedy Űrközpontból, a LC–41 (LC–Launch Complex) jelű indítóállványról egy Titan IIIE–Centaur D-1T hordozórakéta segítségével emelkedett a magasba. Az orbitális egység heliocentrikus pályán mozgott, 190 nap alatt tett meg egy pályafordulatot.
Formája túlméretezett orsóra hasonlít. Maximális átmérője nyitott pozícióban (antennákkal) 2,77, magassága 4,23 méter, a szonda testének átmérője 2,12 méter. Három tengelyesen forgás-stabilizált űreszköz. Külső felülete a hő- és mikrometeorok ellen speciálisan szigetelt, hűtött. Forgási sebességének (1 fordulat/másodperc) következtében a napenergia csak pillanatokra érte az adott felületet, a hőhatás ezért egyenletesen oszlott el rajta. Tömege 376 kilogramm. Pályasebessége 238 000 km/h. Az űreszköz 3 millió kilométerrel közelebb került Naphoz (43 432 000 km), mint a Helios–1. Ennek eredményeként 10 százalékkal több hőnek volt kitéve.
Műszerezettsége: plazma érzékelő; két fluxus magnetométer; kereső magnetométer; plazma- és rádióhullám kísérletek (6 Hz és 3 MHz között); kozmikus sugárzást mérő detektorok; elektron detektor; állatövi fény fotométer; mikrometeorit analizátor; égi mechanika kísérlet; Faraday forgatási kísérlet. Az űreszköz felületét napelemek borították, éjszakai (földárnyék) energiaellátását ezüst-cink akkumulátorok biztosították.
1981 decemberében az űreszközzel megszakadt a kapcsolat.