Ebben a cikkben a 1952. évi téli olimpiai játékok-et egy teljesen új nézőpontból vizsgáljuk meg, elemezzük a legfontosabb szempontokat és a különböző kontextusokban rejlő következményeit. A 1952. évi téli olimpiai játékok számos tudományágban érdeklődés és vita tárgya volt, és jelentősége tagadhatatlan a mai világban. A társadalomra gyakorolt hatásától a populáris kultúrára gyakorolt hatásáig a 1952. évi téli olimpiai játékok olyan téma, amely alapos vizsgálatot érdemel, hogy megértsük valódi jelentését és hatókörét. Ezeken az oldalakon megfejtjük a 1952. évi téli olimpiai játékok körüli titkokat, és megpróbálunk rávilágítani annak számos oldalára, lehetővé téve az olvasó számára, hogy elinduljon a felfedezés és az önvizsgálat lenyűgöző utazására.
Oslo két másik pályázó város ellenében nyerte el az 1952-es téli olimpiai játékok rendezési jogát. A szavazásra a NOB 40. ülésszakán (Stockholm, Svédország, 1947. június 21.) került sor. Ez volt az első téli olimpia, amelyet többen azzal támadtak, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai nem szakmai alapon döntöttek, hanem a pártfogoltjukat támogatták leadott szavazataikkal.
1952. évi téli olimpiai játékok pályázási folyamata
Hjalmar Andersen norvég gyorskorcsolyázó három számban szerzett aranyérmet.
Első alkalommal versenyeztek nők a sífutásban, és először rendeztek óriás-műlesiklást is.
Bemutatóként szerepelt a bandy (falabdával játszott, a jégkorong és a labdarúgás egyvelegének tekinthető sportág), de később soha nem tért vissza az olimpiákra.
Alpesisíben a lesiklás győztese az olasz Zeno Coló volt 2:30,80-as idővel, a műlesiklás bajnoka az osztrák Othmar Schneider lett. Ebben a versenyszámban a görög Antoin Miliordos 18-szor elesett, mielőtt befejezte futamát, és végül hátrafelé ment át a célvonalon.
Az éremtáblázat élén végző Norvégia 7 aranyat nyert, a második Egyesült Államok pedig 4-et.