A mai világban a 1912. évi nyári olimpiai játékok széles körű érdeklődés és vita tárgyává vált. A 1912. évi nyári olimpiai játékok megjelenése óta felkeltette a szakértők és a rajongók figyelmét, sokféle véleményt és álláspontot generálva. Hatása a társadalom számos aspektusában érezhető, a politikai szférától a kulturális szféráig, és jelentősége folyamatosan változik. Ebben a cikkben a 1912. évi nyári olimpiai játékok különböző aspektusait, történetét, hatását és jövőbeli vetületeit tárjuk fel azzal a céllal, hogy alaposan megértsük ezt a jelenséget és mai hatását.
Az 1912. évi nyári olimpiai játékokat, hivatalos nevén az V. nyári olimpiai játékokat1912. május 5. és július 22. között rendezték meg a svédországiStockholmban. A versenyeket több részletben, összesen huszonnégy versenynap alatt bonyolították le, és rajtuk – az olimpiák történetében először képviselve mind az öt földrészt – huszonnyolc nemzet kétezer-négyszázhét sportolója vett részt.
Érdekességek
A torna atlétikai versenyszámaiban tesztelték az elektromos időmérést, a versenyzők és a nézők tájékoztatására bevezették a hangosbemondót.
A svéd Oscar Swahn sportlövő hatvannégy évesen lett a stockholmi olimpia bajnoka. Máig ő a legidősebb olimpiai aranyérmet nyert sportoló. Swahn később részt vett az 1920. évi nyári olimpiai játékokon is, ahol ezüstérmet nyert.
A stockholmi olimpián tűzték először műsorra Pierre de Coubertin javaslatára a művészeti versenyeket. Az olimpia előtt eljuttatott sporttárgyú művészeti alkotásokat erre a célra alakult bizottságok értékelték irodalom, festészet, szobrászat, építészet és zene kategóriákban.
Szintén először került műsorra a modern öttusa, melynek lebonyolítási rendjét a házigazdák dolgozták ki. Mindhárom érmet svéd sportoló nyerte.
Kardvívásban teljes volt a magyar vívók fölénye, egyéniben az első nyolc közé hét magyar jutott. Magyarország kardozásban fölényesen nyerte a csapatdöntőt is.
1912-ben első ízben szerepeltek az olimpián úszónők, egyelőre csak egy egyéni és egy csapat versenyszámban. Az első egyéni olimpiai bajnok úszónő az ausztrál Fanny Durack lett.
A svédek tiltakozására nem rendeztek ökölvívóversenyeket.
A kötöttfogású birkózás nagyközépsúlyú döntőjét kilencórás küzdelem után fújták le döntetlennel.
Az olimpia szervező bizottságának elnöke Sigfrid Edström volt, aki a második világháború után a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke lett.
Egy halálos áldozata volt a maratoni futásnak. A szokatlanul nagy melegben Francisco Lázaro, portugál versenyző napszúrást kapott, futás közben rosszul lett és a versenyt követő napon meghalt.
A versenyek kimagasló alakja az indián származású amerikai Jim Thorpe volt, aki fölényesen nyerte az öt- és tízpróbát. Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága azonban 1913-ban megállapította, hogy Thorpe az olimpia előtt egy ideig hivatásos baseball-csapatban játszott, ezért törölte az amatőr versenyzők névsorából és érmeit visszaküldte a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. A NOB ekkor megfosztotta Thorpe-ot bajnoki címétől és az eredetileg második helyezetteket nyilvánította bajnoknak. 1982-ben ezt a döntést megváltoztatták, Jim Thorpe – posztumusz – visszakapta aranyérmeit és azóta öt- és tízpróbában két-két stockholmi olimpiai bajnokot tartanak nyilván. Az eset vélhetően szerepet játszott abban, hogy 1920-tól a sportolóknak az olimpia versenyeinek megkezdése előtt sportolói esküt – amit neveztek amatőr-eskünek is – kellett tenniük.
A száz méteres hátúszásban az egyesült államokbeliHarry Hebner – nagy világversenyen elsőként – váltott karral és váltott lábbal úszott és ezzel az úszással fölényesen győzött. Hebner – sokak szerint szabálytalan – úszása nagy vitákat váltott ki, de a versenybíróság végül szabályosnak ítélte ezt a technikát és ezzel a stockholmi olimpián a hátúszás fejlődéstörténetének egy teljesen új fejezete kezdődött.
Az ötpróbában hatodik, tízpróbában tizenhatodik helyezést elért amerikai atléta, Avery Brundage később 1952-től 1972-ig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke lett.
Az öttusázók között induló volt, és az ötödik helyen végzett a második világháború később nagy hírnevet szerzett tábornoka George S. Patton.
(A táblázatban a rendező ország csapata és a magyar csapat eltérő háttérszínnel a számoszlopok legmagasabb értéke, vagy értékei vastagítással kiemelve.)
Az 1912. évi nyári olimpiai játékok éremtáblázatának első tíz helyezettje
Az olimpián 119 magyar sportoló vett részt. A bécsi udvar intrikái ellenére sikerült elérni, hogy a magyar csapat ugyan sorrendben az osztrákok mögött, de külön zászló és tábla alatt vonulhatott fel. A megnyitóünnepségen a magyar zászlót Rittich Jenő tornász vitte. A magyar sportolók összesen nyolc érmet – három arany-, két ezüst és három bronzérmet szereztek. A legeredményesebb magyar sportoló, Fuchs Jenő két aranyérmet nyert. Rajta kívül két érmet nyert még Mészáros Ervin, vívó. A részt vevő magyar sportolók névsorát lásd az Az 1912. évi nyári olimpia magyarországi résztvevőinek listája szócikkben.
A magyar versenyzők nyolc sportágban, illetve szakágban összesen hatvanhat olimpiai pontot szereztek. Ez nyolc ponttal kevesebb, mint az előző, londoni olimpián elért eredmény. A magyar szereplésről részletesen lásd a Magyarország az 1912. évi nyári olimpiai játékokon szócikket.
Jegyzetek
↑Ausztrália és Új-Zéland Ausztrálázsia néven közös csapattal indult az olimpián.
Források
Stockholm 1912 (angol nyelven). olympics.com. (Hozzáférés: 2021. július 31.)
1912 Summer Olympics (angol nyelven). olympedia.org. (Hozzáférés: 2021. július 31.)
Stockholm, 1912 (magyar nyelven). olimpia.hu. . (Hozzáférés: 2021. július 31.)
Havas László: A magyar sport aranykönyve – Budapest, 1982 – ISBN 963-253-572-3
Kahlich Endre – Gy. Papp László – Subert Zoltán: Olimpiai játékok 1896–1976 – Budapest, 1977 – ISBN 963-253-526-X
Keresztényi József: Kis olimpiatörténet – Budapest, 1988 – ISBN 963-282-024-X
Kutassi László – Erwin Niedermann: A magyar és az osztrák olimpiai mozgalom története 1918 előtt – A Magyar Olimpiai Akadémia kiadványa, Budapest, 1990 – (ISBN szám nélkül)
Rózsaligeti László: Magyar olimpiai lexikon 1896–2002. Budapest: Helikon. 2004. ISBN 963 208 835 2