A mai világban a Nagy doxológia egyre aktuálisabb téma, és széles körű érdeklődést váltott ki a társadalom különböző területein. Akár a mindennapi életre gyakorolt hatása, akár a populáris kultúrára gyakorolt hatása, akár a tudományos életben betöltött jelentősége miatt, a Nagy doxológia felkeltette a szakértők, a rajongók és még azok figyelmét is, akik csak most kezdik felfedezni ezt a jelenséget. Ahogy a Nagy doxológia folyamatosan átalakul és fejlődik, elengedhetetlen, hogy megértsük annak összetettségét, következményeit és következményeit a különböző kontextusokban. Ez a cikk alaposabban megvizsgálja a Nagy doxológia-et, feltárva annak eredetét, jelenlegi hatását és lehetséges jövőbeli fejlesztéseit.
Ez a szócikk a nagy doxológiáról szól. Hasonló címmel lásd még: kis doxológia.
A nagy doxológia a római katolikusmise„Gloria in Excelsis Deo” („Dicsőség a magasságban Istennek!”) kezdetű – legtöbbször énekelt – imája, amelyet a köznapi szóhasználatban – első szava után – csaknem mindig Dicsőségnek vagy Glóriának neveznek. Szövege ritmikus próza, amely egyszerre dicsőíti az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Az ünnepi szentmise állandó része, a Kyrie eleison után.
A Glória (és a Te Deum) azoknak a zsoltároknak az egyedüli maradványai, amelyeket magánemberek írtak (psalmi idiotici), és nem közvetlenül a Bibliából származnak. Szövegük szépsége a keresztény líra kivirágzását példázza az üldözések időszakában.
A Glória az egyik legrégibb keresztényima. Szövege eredetileg görög nyelvű volt. Egy korábbi változata a 3. századra datálható (de az is lehet, hogy az elsőre). Az ortodox egyházban egy hosszabb, 4. századi eredetű változatát éneklik.