Mongol hadjáratok Japán ellen
A Mongol hadjáratok Japán ellen ma olyan téma, amely nagy érdeklődést és vitát vált ki a társadalomban. Mára referenciaponttá vált, amely ellentmondó véleményeket és mély reflexiókat generál a hatásáról. A Mongol hadjáratok Japán ellen fontos helyet foglal el a közvélemény napirendjén, nem csak a különböző területeken való relevanciája miatt, hanem azért is, mert hatással van az emberek életére. Ez egy olyan téma, amely senkit sem hagy közömbösen, és továbbra is okot ad az elemzésre és a vitára különböző kontextusokban.
A Japán ellen intézett 1274 és 1281 évi sikertelen mongol támadások nem csupán helyi jelentőségű események voltak, hanem a hódító Mongol Birodalom első jelentős kudarcaként az egész távol-keleti történelem menetére is hatást gyakoroltak. A két inváziós kísérlet visszaverése mindmáig a japán nemzeti múlt legdicsőbb eseményei közé tartozik, amely például számos elbeszélő szépirodalmi műnek is alapjául szolgált. E küzdelmek során jelent meg először a japán történelemben a kamikáze, az „isteni szél” fogalma. Megjegyzendő ezenkívül, hogy a második világháború végének kivételével, az elmúlt 1500 év során ez volt az egyetlen eset a szigetország történetében, amikor egy idegen hatalom az ország megszállásával próbálkozott.
A Japán elleni hadjáratokkal majdnem egy időben a mongol hatalom Szahalin szigetén is tett inváziós kísérleteket, ahol rövidebb-hosszabb időre függésbe kényszerítették a helyi ainu törzseket, de ez nem veszélyeztette a továbbiakban Japánt, ugyanis Szahalin inkább csak mongol befolyás és adózás alá került.
Előkészületek
1259-ben Kubiláj kán kínai császárrá koronáztatta magát és 1264-ben Pekinget tette meg a Mongol Birodalom fővárosává. Ezt követően Koreát is leigázta, majd két évvel később követeket küldött a szomszédos szigetállamba, Japánba is, a mongol fennhatóság elismerését követelve. A japán uralkodó azzal érvelt, hogy országa túl nagy, addig Mongólia elég kicsi, ezért nem ismerheti el a fennhatóságát.
Miután a követek eredménytelenül tértek meg, Kubilaj 1268-ban újabb követeket küldött, a szigetország katonai lerohanását helyezve kilátásba. Azonban ezek a követek is elutasító választ kaptak. Mindkét küldöttséget a nyugati védelmi ügyek minisztere (csinzei bugjó) fogadta, aki a követek üzenetét a Kamakurában kormányzó sógunnak és a Kiotóban székelő japán császárnak továbbította.
Ezután további követjárásokra is sor került, részben koreai küldöttségek, részben mongol követek útján. A sógun kormányzótanácsa (bakufu) elrendelte, hogy mindazok a hűbérurak, akiknek a Korea felőli tengeri támadásnak leginkább kitett Kiusu tartományban volt a birtokuk, valamennyi haderejüket készenlétbe állítsák az ellenség lehetséges nyugati partraszállási pontjainak védelmére. Emellett nagyszabású imaszertartásokat tartottak és a kormány minden egyébirányú ügyét elnapolva válságstábot hoztak létre.
Első mongol hadjárat
A kán először 1268-ban akarta megindítani a támadást, de a koreaiak ekkor még nem tudtak kiállítani megfelelő méretű hadsereget és hajóhadat. Ezért 1273-ban segítségül a saját haderejét küldte Koreába. A mongol seregek azonban Koreában nem találtak elegendő takarmányt a lovaik ellátásához, így hamarosan visszatértek Kínába.
Végül 1274-ben elkészült a mongol flotta; 300 nagy és 400-500 kisebb hajóból állt, fedélzetükön 15 000 mongol és kínai, valamint 8 000 koreai harcossal, illetve a mongolok lovaival. Könnyedén elfoglalták Cusima és Iki szigetét, majd november 19-én szálltak partra Japán harmadik legnagyobb szigetén, Kjúsún. A partraszállás helyén, a Hakatai-öbölben másnap összecsaptak a japánokkal (hakatai csata). A mongoloknak jobb fegyvereik és nagyobb harci tapasztalatuk volt, de a támadásra hónapok óta készülő, nagyobb létszámú japán sereg megállította őket, majd az éjszaka kitört vihar visszavonulásra kényszerítette a támadókat.
Második mongol hadjárat
1275 elejétől kezdve a japánok folyamatosan erősítették a védelmüket, mivel biztosak voltak benne, hogy újabb támadások lesznek. Erődöket építettek több lehetséges partraszállási helyen, beleértve a Hakatai-öblöt is. Eközben Korea királya többször próbálta meggyőzni a mongolokat, hogy tegyenek le az inváziós terveikről.
1281 tavaszán a mongolok kínai flottája még mindig nem állt készen, mert nem tudták ellátni legénységgel a hajóikat, ezért a koreai flottát utasították támadásra. Ez azonban Cusima mellett vereséget szenvedett és visszafordult.
1281 nyarán a mongolok az egyesített koreai-kínai flottával ismét megszállták Ikit, majd Kiusun több helyen is partraszálltak. Sorozatos összecsapások után, amelyek a kou-ani csata vagy második hakatai csata néven ismertek, a mongol sereget visszaszorították a hajóikra. Ekkor a kamikáze, egy nagyerejű tájfun elpusztította a flotta nagy részét.
Következmények
Kubilaj kán még egy kísérletet akart tenni Japán elfoglalására 1286-ban, azonban végül felmérte, hogy a vállalkozás meghaladja hadserege erejét, és még a tengerre szállás előtt meggondolta magát. Japánban, számítva az újabb támadásra, az egész országban katonai és gazdasági szükségállapotot vezettek be. Ez a helyzet ürügyet adott a bakufu számára az ország feletti korlátlan hatalom gyakorlására, és a japán császár uralkodói jogkörének korlátozására. Ez az ideiglenes katonai rendszer hosszú évekig állt fenn, amellett hogy közben Kiusu sziget védelmét is rendkívüli módon megerősítették.
Számos mai történész véli úgy, hogy a harcosok száma a valóságban mindkét oldalon jóval kevesebb lehetett, mint amiről a korabeli források szólnak, bár ebben a kérdésben nincs általános egyetértés. Sokan gondolják azt is, hogy a japánok a kamikáze segítsége nélkül is képesek lettek volna visszaverni a mongol támadást.
Kubilaj a Japánban elszenvedett kudarc ellensúlyozására megpróbálkozott déli irányú terjeszkedéssel és 1292-ben sereget küldött Jáva szigetére, az ottani államok meghódítására. A mongolokat ellenben ott is súlyos kudarc érte, legalább akkora, mint a japánokkal szemben elszenvedett vereség.
Kapcsolódó
A Ghost of Tsushima videojáték az 1274-es mongol invázió idején játszódik, a támadó monogol sereg vezére Kubiláj kitalált unokatestvére, Kotun Kán.
Jegyzetek
- ↑ Hudson, Mark J. (1999): Ruins of identity. Ethnogenesis in the Japanese Islands. University of Hawai'i Press. ISBN 978-08-248-641-9-4. 228. o.
- ↑ Trehszvjackij, Antolij (2007): At the far edge of the Chinese Oikoumene: Mutual relations of the indigenous population of Sakhalin with the Yuan and Ming dynasties. Journal of Asian History. 41 (2): 131–155. o.
- ↑ Walker, Brett (2001): The conquest of Ainu lands. Ecology and culture in Japanese expansion, 1590–1800. Berkeley: University of California Press. ISBN 978-052-024-83-42. 133. o.
Források
- Sansom, George (1958). 'A History of Japan to 1334'. Stanford, California: Stanford University Press.
